Egészség

A nehézfémek veszélyei és méregtelenítési módjai

A nehézfémmérgezés különböző nehézfémek felhalmozódása a szervezetben. A környezeti és ipari tényezők minden nap kitesznek minket nagy mennyiségű nehézfémekkel valo talalkozásnak, beleértve az elfogyasztott ételeket és a belélegzett levegőt.

 Néhány ilyen fém – például a cink, a réz és a vas – kis mennyiségben jót tesz. De a túlzottan ki vagyunk téve az nehézfém-mérgezéshez vezethet. Ami nagyon súlyos lehet akár végzetes is.

Egyéb nehézfémek:Higany, ólom, arzén, cadmium, alumínium, nickel, urán, tallium. Az mérgezés szintjétől függően orvosi felügyelet mellett intravénásan adott gyógyszerek eltávolíthatják ezeket a méreganyagokat. Ezek a gyógyszerek a fémekhez kötődnek, ezt a folyamatot kelátképzésnek nevezik. A mérgezés fokát ki lehet mutatni vérből, vizeletből, sőt még a hajunkból is. A gyógyszeres kezelésen kívül ki lehet próbálni természetes kiegészítő terápiát, mint például a „nehézfém-méregtelenítést”. Vannak olyan ételek, amelyek elektromosan vonzzák a fémet, hogy segítsenek kijutni a szervezetből.

Dr. Josh Axe szerint a nehézfémmérgezés számos egészségügyi problémát ír le. A Scientific World Journal szerint „A mérgező fémek, hozzájárulnak a nem fertőző krónikus betegségekhez.” A kutatók megállapították, hogy legalább 23 különböző környezeti fémnek (az úgynevezett „nehézfémeknek”) való jelentős kitettség hozzájárulhat az akut vagy krónikus toxicitás (mérgezés) kialakulásához. Ezeket a fémeket nehéznek mondják, mert megtapadnak a szervezetben, különösen a zsírszövetben (zsírsejtekben) rejtőznek. Nehéz megszabadulni tőlük, így a zsírban oldódó méreganyagokhoz hasonlítanak. A testzsír úgy próbálja megvédeni a szerveket, hogy bizonyos anyagokat, köztük néhány fémet csapdába ejt benne, ami miatt ezek elhúzódnak. Ez az egyik oka annak, hogy a fogyás néha nehézfém-méregtelenítést eredményezhet, mivel a zsírsejtek összezsugorodnak és alvó méreganyagokat szabadítanak fel. Gyakorlatilag nincs mód a nehézfémek expozíciójának teljes elkerülésére tekintve, hogy a fémek természetes elemek, amelyek világszerte megtalálhatók az élelmiszer-ellátásban, a vízben és a talajban. A környezeti fémek problémásak, mert idővel felhalmozódhatnak a test szöveteiben gyakran anélkül, hogy az érintett személy észrevenné, hogy ez történik. A nehézfém-toxicitás károsíthatja vagy csökkentheti a mentális és központi idegrendszeri funkciókat, valamint károsíthatja a létfontosságú szerveket – például a májat, a szívet, az endokrin mirigyeket és a veséket. A nehézfémeknek való hosszú távú expozíció fizikai, izom- és neurológiai degeneratív folyamatokhoz vezethet. Amikor súlyossá válnak a nehézfémmérgezés tünetei, akár az Alzheimer-kórhoz, a Parkinson-kórhoz és a sclerosis multiplexhez kapcsolódó tüneteket is utánozhatják. Mivel a nehézfémmérgezés tünetei utánozzák az öregedéssel kapcsolatos tüneteket (mint például a memória elvesztése és a fokozott fáradtság), sokan az öregedést hibáztatják felbukkanó tüneteik okaként, és nem veszik észre, hogy a nehézfémeknek való kitettség az egyik fő tényező.

Tünetek:

  •  Fejfájás, szédülés
  • Hasi fájdalom és görcsök
  • Hányinger hányás
  • Légzési nehézség
  • Bőr irritáció égő és bizsergő érzések
  • Száraz, viszkető bőr
  • Viszkető gyulladt szem
  • Krónikus fertőzések
  • Agyköd, memóriazavar
  • Látászavarok
  • Álmatlanság, alvászavarok
  • Hőhullámok
  • Rossz lehelet
  • Gyors pulzus
  • Krónikus fáradtság, gyengeség
  • Bénulás
  • Ízületi vagy izomfájdalom
  • Autoimmun betegségek, beleértve a Lyme-kórt is
  • Idegrenszeri rendellenességek
  • Koncentrációs zavarok
  • Depresszió, szorongás

Méregtelenítése természetes módszerekkel:

Az étrend megváltoztatása, valamint a gyógynövények és kiegészítők használata, amelyek segítenek a fémek kisebb molekulákra történő lebontásában, így azok eltávolíthatók a vizelettel, a széklettell, az izzadsággall és még a lehelettel is.

  • C-vitaminban gazdag élelmiszerek: Citrusfélék, például a narancs vagy a grapefruit, mindenféle bogyós gyümölcs, kiwi, papaya, guava és kaliforniai vagy Magyar paprika.
  • Zöld leveles növények fogyasztása: Brokkoli, spirulina, spenót, kelkáposzta, pitypang zöldje, mustár zöldje, rukkola.
  • Cékla: A cékla segít a májnak eltávolítani a méreganyagokat. Tele van olyan vitaminokkal, mint a B3, B6 és C, valamint ásványi anyagokkal, mint például magnézium, kalcium, cink és vas. Ezek a vitaminok és ásványi anyagok segítik a májat a méreganyagok lebontásában. A céklában található betain nevű rostkomponens elősegíti az emésztést, hogy hatékonyan eltávolítsa a szervezetből az összes káros méreganyagot.
  • Kéntartalmú élelmiszerek: A kénben gazdag ételek, mint például a fokhagyma és a brokkoli, jó kelátképzők lehetnek.
  • Élelmi rost: Különféle rostokban gazdag élelmiszerek, mint például a gyümölcsök a zab és a korpás gabonafélék. A kutatók azt találták, hogy a rostok csökkentik a higanyszintet az agyban és a vérben.
  • Len, kender és chia mag: Ezek a magok esszenciális omega-3 zsírsavakat tartalmaznak, és magas rosttartalmúak. A rostok segítenek a vastagbél tisztításában, az omega-3 zsírsavak pedig csökkentik a gyulladást, és minden májfunkcióhoz szükségesek, beleértve a méregtelenítést is.
  • Gyógynövények és fűszerek: A gyulladáscsökkentő, antioxidáns hatású gyógynövények és fűszerek, mint a bazsalikom, petrezselyem, oregánó, rozmaring, kakukkfű, gyömbér, kurkuma, fahéj és coriander, Mária tövis segíthetnek eltávolítani a nehézfémeket.
  • Bojtorján gyökér: A bojtorján gyökér képes megtisztítani a méreganyagokat a máj legmélyebb helyeiről, lágyítja a sűrű és pangó májat, eltávolítja a májból a mérgező hormonokat, amelyeket külső forrásból, például fémekből, műanyagokból, gyomirtó- és gombaölőkből vettek fel. Ez az egyik kedvencem, tényleg nagyon hatékony!
  • A zeller, az uborka és az alma segít kiüríteni a mérgező nehézfémeket. Ha túl sok mást tesz a turmixba, akkor helyet vesz el ezektől a kulcsfontosságú összetevőktől.
  • Atlantik vörös alga, vörös pálmamoszat

A méregtelenítés során kerülendő élelmiszerek a következők:

  • Tenyésztett halak (farm halak)

Konzerv halak, tonhal, király makréla, a nagyobb testű halak több higanyt és poliklórozott bifenileket tartalmaznak, ami nagyon káros az egészségünkre.

  • Alkohol – A túl sok alkohol mérgező a szervezetre, és megnehezítheti a máj számára az egyéb méreganyagok feldolgozását.
  • Nem organikus ételek: a műtrágyák, nővény és rovarírtó szerek amik felszívódhatnak az ételekben és a génmódosított ételek tovább terhelik az emésztőrendszert, igy nehezítik a máj méregtelenítését.
  • Étel adalékanyagok: szinezékek, ízfokozók, sűrítőanyagok, állagjavítók amik szintén nehezítik a méregtelenítést.
  • Kerülje vagy ha lehet cseréltesse ki higanytömését vagy amalgámtömését: számos problémát okozhat, beleértve a remegést, álmatlanságot, fejfájást, idegkárosodást, veseproblémákat és légzési elégtelenséget. És nem utolsó sorban terheli a máj méregtelenítését.
  • Ne kezdje el a testtisztítást, ha Ön: terhes; szoptatat; betegségből épül fel, egy kúra, vagy gyógyszeres kezelés alatt áll kivéve, ha orvosa beleegyezik. Mindig kérje ki orvosa tanácsát!

Méregtelenítő turmix:

1 csésze friss vagy fagyasztott bármilyen bogyós gyümölcs, áfonya, málna, stb..

1 zöld alma

1 citrom meghámozva

1 nagy marék spenót

1 kis marék koriander

2 zellerszár

1 hüvelykujj gyömbér

1 teáskanál chlorella (zöld alga) vagy spirulina 2 csésze víz vagy kókuszvíz a kívánt állagtól függően